A Mitsoura zenekar 2008. végén jelentette meg új lemezét Dura Dura Dura címmel. A lemez szerzői kiadásban jelent meg, magyarországi terjesztéséről a Hangvető gondoskodik.
A Mitsoura zenéje képes sikeresen integrálni a Kárpát-medence cigány zenei hagyományt egy olyan progresszív, elektronikus alapokkal felépített zenei környezetbe, amely fiatalok tömegeinek figyelmét fordítja a cigány kultúra értékeire. A lemezen hallható dalok ráadásul nem csak a szűkebb régió repertoárjából állnak össze: a zenekar művészi koncepciója szabadon ragad ki gyönyörű dallamokat annak a nagy utazásnak az állomásairól, amelynek során a cigány diaszpóra évezredekkel ezelőtt beáramlott Európába: így a Mitsoura-repertoár a többi között az egyiptomi és az indiai cigányság dallamkincséből is választott néhány gyönyörű darabot.
Mindez harmonikus egésszé kovácsolódik a zenekar jellegzetes stílusában, amelyet az elektronikus beat-alapokon és atmoszférán túl rendkívül magas szintű balkáni, egyiptomi és indiai hangszeres kíséret is jellemez.
A Mitsoura zenekar tagjai a magyarországi electronica, a jazz és a világzene utóbbi évtizedeinek legtehetségesebb előadóművészei: Juhász Miczura Mónika hátborzongatóan erős énekhangja az Ando Drom együttesben tűnt fel először, és azóta a világ legnagyobb koncerttermei fogadják fellépéseit. Moldvai Márk a Neo zenekarban való első feltűnése óta a magyar zenei élet egyik legtöbbet foglalkoztatott elektronikus zenésze. Monori András a world jazz rendkívül sokoldalú művésze, számos különleges etnikus vonós és fúvós hangszer kiváló játékosa, aki a zenekar kompozícióinak hangszereléséért is felel. Lukács Miklós cimbalomjátékának nem kisebb az érdeme, minthogy megteremtette a hangszer presztízsét jazzben. Szalai Péter tabaművész az indiai klasszzikus zene legnagyobb mestereitől, Ravi Shankartól, Alla Rakhától és Zakir Hussaintől tanulta hangszeres tudását, és valamennyi megszólalását stílustól függetlenül az autentikus indiai ütőhangszeres stílus iránti elkötelezettség jellemzi.
AZ EGYÜTTES
Bemutatkozás

Miczura Mónika
ének, percussion

Miczura Mónika (Mitsou) összetéveszthetetlen hangjával, egyedi előadói tehetségével világszerte a legrangosabb helyen szerepel a roma előadóművészek sorában. Pedig nem készül énekesnőnek, 17 èvesen a szentesi gimnázium drámatagozatára jár, amikor Zsigó Jenő, az Ando Drom vezetője felfedezi, beveszi zenekarába, amelynek pillanatok alatt a frontemberévé válik. Fenekestül felfordul az élete, nehezen alkalmazkodik, ezért kiszáll a csapatból. Az Ando Drom nem hagyja annyiban, ismét megkeresik és biztatják, hogy újra énekeljen. 3 év kihagyás után Mitsou újra a zenekar szólistája, amely innentől kezdve sikert sikerre halmoz. Miközben a világ egyik legismertebb roma-folklór zenekarává válnak, sokan felfigyelnek a rendkívül különlegeges hangú és kisugárzású énekesnőre. Vendégszerepel a világhírű Gypsy Kings utódzenekara, a Chicco and the Gipses lemezén, turnézik, albumokat készít a francia Bratsch zenekarral, együtt dolgozik Tony Gatlif francia filmrendezővel (Gadjo Dilo, Swing), Dés Lászlóval és az Amadindával (Akasztottak), énekel Dés hatalmas sikerű musicaljében, A Dzsungel könyvében, valamint több más dokumentumfilm-zenéjében is, Hans Eric Philip dán zeneszerzővel pedig egyik közös munkájuk, a Daisy című film zenéje fődíjat nyer a Cannes-i filmfesztiválon. Meghívast kap egy "supergroup"-ba, mely a Global Vocal Meeting nevet viseli, amiben indiai, amerikai, madagaszkári, mali-i és svájci énekesek közt szerepel. Európában és az Egyesült Államokban turnéznak, a Honvéd művészegyüttessel pedig Izraelbe utazik. Kamondy Zoltán filmjében, a Kisértésekben a főszereplő roma kislánynak kölcsönzi páratlan énekhangját, valamint gyakori vendégművésze a Besh-o-drom együttes lemezeinek és koncertjeinek is. A mai napig rendszeresen énekel autentikus előadásban magyar és balkáni cigányzenét zenekarával a MucaMitsou-val, melynek szintén névadó szólistája. Mitsou-t a Cosmopolitan 2002-ben az év nőjévé választja. Több mint 100 lemezen, filmben, színdarabban hallhatjuk hangját világszerte. Mivel mindig is nyitott volt más zenei műfajok felé, (kedveli BobMarley, Björk a Massive Attack és a Portishead zenéjét is) ezért létrehozza saját zenekarát, a Mitsourát, amiben megtartva identitását szeretne kilépni a tradicionális zene szabta keretek közül, hogy egy száz százalékosan mai, elő, modern produkció frontembereként állhasson színpadra. Zenésztársait a legkülönbözőbb műfajokból válogatta össze és bemutatkozó lemezük (Mitsoura), valamint multimédia koncertjeik még csak az első, kezdeti lépések, hogy ez az új zenei világ megszülethessen.
Monori András
szaxofon, kaval, gadulka, bansuri, szitár, sarangi

Monori András jazz zenészként kezdi pályáját, de érdeklődése hamar a tradicionális zenék felé fordul. A jazz konzervatórium elvégzése után évekig indiai klasszikus zenét tanul, előbb szitáron majd bambuszfuvolán. Később - a balkán zenéjét megismerve - a kaval- és a gadulkajátékot sajátítja el. Hangszerein különleges újításokat hajt végre és a tradicionális játékmód mellett egyedi hangszertechnikát is kifejleszt, ötvözve a különböző zenei kultúrák eltérő megközelítéseit.
Az etnikus hangszer- és zeneismeret alapvetően befolyásolja szaxofonjátékát is. Improvizációs technikáját nagyfokú ritmikai gazdagság és dallamamközpontúság jellemzi, ahol a különböző zenei stílusok (népzenék, jazz, indiai zene) elemei egyaránt fellelhetőek. Hamar vezető szólistája lesz az instrumentális world-jazzt játszó Tin-Tin Quintettnek. Aktívan koncertezik, s a hazai művészek közül fellép többek között Dés Lászlóval, Dresh Mihállyal, Lantos Zoltánnal, Horváth Kornéllal. Eközben számtalan színházi darabhoz és filmhez ír zenét. Zeneszerzőként a tradicionális etnikus zenék új perspektívába helyezése foglalkoztatja, így kerül műveiben kapcsolatba a népzene a jazzel, a könnyű vagy éppen az európai klasszikus zenével. Színpadi szerzőként egymást érik bemutatói és számos alkalommal dolgozik a Krétakör, a Katona József, a Madách, a Sámán, a Bárka és a József Attila Színházban, többek közt olyan alkotókkal mint Czajlik József, Egressy Zoltán, Lutz Förster, Mácsai Pál, Magyar Éva, Máté Gábor, Tasnádi István, Méhes László, Schilling Árpád, Sopsits Árpád. Lukáts Andor Portugál című mozifilmjéhez komponál betétdalt, melynek nagy sikere nyomán Palya Beával megalakítja a Folkestra együttest, amivel hamarosan elnyeri a Magyar Rádió eMeRTon díját. Párhuzamosan koncertezik a balkáni zenét játszó Besh-o-drommal és részt vesz első lemezük elkészítésében is. A mai napig rendszeresen játszik tradicionális magyar és balkáni cigányzenét a zenei vezetése alatt működő MucaMitsou zenekarral. Az ír zene fuvolavirtuóza, Brian Finnegan meghívására Angliában turnézik és készít felvételeket a Flook együttessel és a híres breton fuvolással, Jean-Michel Veillonnal. Londonban a Battersea Art Center felkérésére ír darabokat, és itt mutatják be a Magyar Évával közösen alkotott mozgásszínházi előadást is “The Party” címmel. A kezdetektől tagja és zeneszerzője a Mitsoura Produkciónak, ahol továbbra is megőrzi autentikus hangszeres játékának értékeit, de új elemként megjelennek művészetében az elektronikus zenei hatások is.
Az etnikus hangszer- és zeneismeret alapvetően befolyásolja szaxofonjátékát is. Improvizációs technikáját nagyfokú ritmikai gazdagság és dallamamközpontúság jellemzi, ahol a különböző zenei stílusok (népzenék, jazz, indiai zene) elemei egyaránt fellelhetőek. Hamar vezető szólistája lesz az instrumentális world-jazzt játszó Tin-Tin Quintettnek. Aktívan koncertezik, s a hazai művészek közül fellép többek között Dés Lászlóval, Dresh Mihállyal, Lantos Zoltánnal, Horváth Kornéllal. Eközben számtalan színházi darabhoz és filmhez ír zenét. Zeneszerzőként a tradicionális etnikus zenék új perspektívába helyezése foglalkoztatja, így kerül műveiben kapcsolatba a népzene a jazzel, a könnyű vagy éppen az európai klasszikus zenével. Színpadi szerzőként egymást érik bemutatói és számos alkalommal dolgozik a Krétakör, a Katona József, a Madách, a Sámán, a Bárka és a József Attila Színházban, többek közt olyan alkotókkal mint Czajlik József, Egressy Zoltán, Lutz Förster, Mácsai Pál, Magyar Éva, Máté Gábor, Tasnádi István, Méhes László, Schilling Árpád, Sopsits Árpád. Lukáts Andor Portugál című mozifilmjéhez komponál betétdalt, melynek nagy sikere nyomán Palya Beával megalakítja a Folkestra együttest, amivel hamarosan elnyeri a Magyar Rádió eMeRTon díját. Párhuzamosan koncertezik a balkáni zenét játszó Besh-o-drommal és részt vesz első lemezük elkészítésében is. A mai napig rendszeresen játszik tradicionális magyar és balkáni cigányzenét a zenei vezetése alatt működő MucaMitsou zenekarral. Az ír zene fuvolavirtuóza, Brian Finnegan meghívására Angliában turnézik és készít felvételeket a Flook együttessel és a híres breton fuvolással, Jean-Michel Veillonnal. Londonban a Battersea Art Center felkérésére ír darabokat, és itt mutatják be a Magyar Évával közösen alkotott mozgásszínházi előadást is “The Party” címmel. A kezdetektől tagja és zeneszerzője a Mitsoura Produkciónak, ahol továbbra is megőrzi autentikus hangszeres játékának értékeit, de új elemként megjelennek művészetében az elektronikus zenei hatások is.
Moldvai Márk
computer, keyboard, live surround

Moldvai Márk először ütőhangszeresnek készül, fel is veszik a konzervatórium klasszikus-ütő szakára, de hamar ráébred, hogy igazából a zeneszerzés, az elektronikus hangszerek, a stúdiótechnika világa vonzza. Hangmérnöki tanulmányokat folytat, zenekarokat alapít. Első lemezszerződését 19 évesen köti a BMG-vel, Populär nevű elektro-pop quartetje hamar a műfaj kultikus zenekarai közé kerül. Társával, Milkovics Mátyással továbblépnek, 1998-ban megalapitják a NEO-t, amely áttörve az underground státuszon zajos sikereket arat itthon és külföldön egyaránt. Résztvevői a kölni Popcom fesztiválnak, klipjeiket az MTV (Music Televison) is műsorára tűzi. Két studióalbum után (Eklektogram, Lo Tech Man Hi Tech World) elkészítik az Antal Nimród által rendezett Kontroll cimű film zenéjét, mely hatalmas szakmai és közönségsiker egyaránt. A film és zenéje tarol a nemzetközi filmfesztiválokon és eséllyel pályázik az Oscar díj – legjobb külföldi film nomináltjai közé. Több rangos itthoni és nemzetközi díj begyűjtése után a duo (mely élőben quintetté bővül) 2003 nyarán harmincezer ember előtt koncertezik a Sziget nagyszínpadán. Producerként, hangmérnökként, hangszerelőként, remixerként együtt dolgoznak a magyar konnyűzenei élet szinte teljes palettájával, köztük a HeavenStreetSevennel, a Kispál és a Borzzal, a Tankcsapdával, Császár Előddel és a TnT-vel. Márk nyit új zenei műfajok, a jazz és a világzene felé, ezért 2004-ben kilép a NEO-ból. Tagja lesz a Mitsoura nevű worldmusic formációnak és a zenekar bemutatkozó albumának zenei rendezője is. Eközben dolgozik a Kaltenecker Trióval, a Besh-o-drommal ès Palya Beàval, valamint gyerekkori álma, a színház felé is fordul. Társszerzője a Krétakör Feketeország c. előadásának, zenét komponál a Vígszínház számára (A három testőr) és bemutatják Tasnádi István drámaíróval közösen készített Rovarok című "Trash-revü-musiceljèt". Jelenleg több készülő album zenei producere, köztük a Mitsoura második lemezének, mely a 2006-os, nyári, Peter Gabriel nevével fémjelzett angliai Womad (World Of Music, Arts & Dance) fesztiválon kerül először bemutatásra.
Szalai Péter
tabla, ghatam, dholak, kalimba, konnakol, percussion

A Budapesten született Szalai Péter 16 évesen kezdett hivatásszerűen foglalkozni az indiai klasszikus zenével, Kurtág György ösztönzésére a legnépszerűbb ütőhangszert, a Tablát választva hangszeréül. Kezdetben a Delhi gharana (iskola) két kiemelkedő képviselőjétől, Anthony Dass-tól és Ustad Munnu Khantól tanult, majd a 80'-as évek második felében a világhírű Tablá maestro, Ustad Alla Rakha fogadta tanítványává. Napjainkban kimagasló tehetségű muzsikusként van jelen a világ zenei palettáján, aki szigorúan követi a Punjab gharana hagyományait. 1987 óta különleges mester-tanítvány kapcsolatban van Pandit Ravi Shankarral, akit nem csak az indiai klasszikus zene területén tekint Gurujának (mesterének). Rendszeres vendége az indiai zenei fesztiváloknak muzsikusként is, de intenzív kapcsolata mesterének fiaival - Ustad Zakir Hussain, Fazal Quereshi és Toufiq Quereshi - sem szakadt meg Ustad Alla Rakha 2000-ben bekövetkezett halálával. Amellett hogy a Calcutta Trió tagjaként 1980 óta többezer koncertet adott, kiemelkedő kvalitású indiai zenészek választották a partnerükévé Európában a 90'-es évektől kezdődően (Pr. Debu Choudury, Nandkishor Muley, Gaurav Mazumdar, Shubhendra Rao). Keresett muzsikus különböző jazz formációkban is (Family of percussion, Wolfgang Dauner és Albert Mangelsdorf, Palle Mikkelborg). Etno- ill. fúziós-zenei produkciókban is szívesen vesz részt (Makám, Tin-Tin Q., Mitsoura). Tevékenysége fontos részének tekinti a tanítást is a RIMPA (Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts keretében. Szalai Péter kétségkívül korunk egyik legkíválóbb "nyugati" születésű Tablá zenésze, aki nem csak a Punjab gharana képviselőjeként, - de talán egyetlenként - mesterének, Ustad Alla Rakhanak különleges játékát idéző Tablá művészként vált ismertté. A RIMPA elnökhelyettese.
Lukács Miklós
cimbalom

Lukács Miklós Szakály Ágnes keze alatt kezdte tanulmányait, kilenc évesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában második helyezést ért el. 1997-ben megalakult a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány, melynek kuratóriumitagja lett. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyarrapszódia című lemezén. 2000-ben Artisjus-díjban részesült. A klasszikus zene mellett többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. Számos ilyen formáció tagja, illetve állandó vendége, többek közt: a Quartet B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet, C, Szakcsi Lakatos Béla, Mirrorworld. Az előadóművészet mellett zeneszerzéssel is foglalkozik, 2003-ban Hazám címmel a Krétakör Színház, Divertimento kamarazenekarra és cimbalomracímmel az ELTE kamarazenekar felkérésére írt darabokat.
Mandula Éva
live animációk

Mandula Éva 2001-ben végzett az Iparművészeti Egyetemen, animáció szakon. Diplomafilmje egy festményfilm, mely egy japán népmese alapján készült. Címe: Urasima Taro története, a 2002-es Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon versenyfilm kategóriában szerepelt. Animátorként (Nyócker), háttérfestőként dolgozott különböző animációs filmekben. A Mitsoura zenekar háttér animációival 2002 óta foglalkozik. A koncerteken látható vetítés, előre elkészített, egymásra épülő, de élőben összefűzhető animációkból áll. Egyedisége a kézzel rajzolt animációknak és a gazdag figuralitásnak köszönhető, melyhez roma festőművészek (Balogh Balázs András, Szentandrássy István, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Orsós Teréz, Szécsi Magda) munkái és indiai motívumgyűjtések adtak ihletet.